Salonul Anual de Arta al UAP Cluj 8 decembrie 2011 – 8 ianuarie 2012

Salonul Anual de Artă la Muzeul din Cluj

Marți, 06 Decembrie 2011, Scris de: Monitorul

Cel mai mare eveniment expoziţional găzduit de Muzeul Naţional de Artă din Cluj-Napoca, „Salonul anual de Artă” va avea vernisajul joi, de la ora 18.00.

Manifestarea este organizată în colaborare cu Uniunea Artiştilor Plastici din România, filiala Transilvania (UAD) şi reuneşte peste 200 de artişti expozanţi, membrii ai diverselor secţii de creaţie ale UAD Cluj – pictură, grafică, foto-video, artă ambientală, design şi ceramică. Ce-a de-a patra ediţie a salonului va putea fi vizitată până în data de 8 ianuarie 2012. Astfel, la parterul Palatului Banffy vor fi expuse peste 200 de lucrări plastice. „Este cel mai mare eveniment al anului din punct de vedere al numărului de artişti care expun împreună şi al numărului de lucrări”, a declarat Călin Stegerean, director al Muzeului.

În aceaşi perioadă, revista de cultură Tribuna şi Muzeul de Artă Cluj-Napoca va organiza vernisajul expoziţiei internaţionale de grafică contemporană „Tribuna Graphic”. Expoziţia va fi deschisă publicului în perioada 7-31 decembrie 2011 la Muzeul de Artă. Această a doua ediţie a manifestării este dedicată graficii moderne din Polonia. Expoziţia se desfăşoară în cadrul parteneriatului cultural dintre regiunea Malopolska şi judeţul Cluj. În acest an au fost invitaţi 30 de graficieni, reprezentanţi ai mai multor generaţii de artişti, care s-au remarcat pe plan mondial ca ambasadori de seamă ai culturii poloneze.

Cele două evenimentele sunt dedicate împlinirii a 60 de ani de la înfiinţarea Muzeului de Artă Cluj-Napoca.

În această perioadă mai pot fi vizitate şi expoziţiile „Salonul de iarnă al medicilor”, ajuns la cea de-a 41 ediţie, „Mineralia”, „Căderea. Chemarea” şi „Vârsta de bronz”.

 

Articole în limba maghiară:

 

Téli szalon – 2011 (-2012)

Szabadság

Festészet, szobrászat (I)

Létrehozva: 2011. december 20

NÉMETH JÚLIA

 

Aki kilép a nyilvánosság elé, számolnia kell a kritikával. Így van ez az élet minden területén, miért is lenne másként a képzőművészetben. Másfelől viszont, egy műalkotás csak akkor tölti-töltheti be szerepét, ha kikerül a műteremből, mert ahogyan Szolnay mester mondotta volt annak idején: közönség nélkül nincs művészet. Vállalni kell tehát a kockázatot, a nyilvános megmérettetést.

Ezt teszik művészeink is, akik jó fél évszázados hagyományt követve, mint eddig minden esztendőben, azonképpen most is megmutatkoznak a nagyközönség előtt. Műfajra, művészeti irányzatra való tekintet nélkül, a rég befutott, idős mesterektől a pályakezdőkig. Persze ezt a közös fellépést lehet kifogásolni, művészeink közül néhányan meg is teszik, távolmaradásukkal tüntetve, s a közönség soraiban is észlelhetők elmarasztaló megjegyzések. Ennek ellenére az évente ismétlődő megyei tárlat, már csak átfogó jellegénél és a téli ünnepkört megelőző voltánál fogva is, az esztendő legjelentősebb képzőművészeti rendezvényének számít. S azt hiszem, az igazi felháborodás akkor következne be, ha a képzőművészeti szövetség egy évben nem rendezné meg a komoly erőfeszítést és hozzáértést jelentő, közös fellépést. Közönségben nálunk nincs hiány, és művészetben sincs. Inkább talán az egymásra találással van baj olykor-olykor. Mert amilyen sokrétű a művészet, olyan sokrétű annak befogadója, esetleg pillanatnyi be nem fogadója, az ezerarcú közönség.

Minden kor kitermeli a maga nagy mestereit, de nem ritkán, sajnos, csupán az idő, az utókor hozza meg a végérvényes döntést, egy-egy alkotó bebocsáttatását az öröklétet biztosító művészeti panteonba. A nagy művészek egy lépéssel általában megelőzték korukat, ilyenformán nem véletlen, hogy a közönség meg nem értésével találták szembe magukat. De olykor még a szakmabeliek, a hivatalos műítészek sem ismerik fel idejekorán az értékeket. A művészettörténet sem mentes az olyan ledorongoló kritikáktól, amelyeknek egykori célszemélyei manapság világhírnévnek örvendenek.

Az idei megyei seregszemle, a téli művészeti szalon, az eddigiekhez hasonlóan, csupán szűk keresztmetszetét nyújtja, mert csak azt nyújthatja, az erdélyi főváros és környéke legújabb képzőművészeti termésének. Még akkor is így lenne, ha nem kényszerülne összezsúfolódni a Művészeti Múzeum kínálta földszinti termekben. Ez a szűk keresztmetszet azonban többé-kevésbé releváns látleletként értékelhető. Olyan látványos, a szemnek, de ugyanakkor a léleknek is szóló ajándék, amellyel művészeink minden év végén megörvendeztetnek.

S ha elsőként éppen a szobrászokat említem, azt abbeli örömöm indokolja, hogy tavalyi, szerényebb szereplésük után, most, a sokéves átlaghoz hasonlóan, ismét több kiemelkedő munkával is találkozhatunk. Emlékmű az áldást osztó kéznek – jellemezhetném Kolozsi Tibor szakrális fogantatású, sziporkázó ötletességgel és különleges műgonddal kivitelezett, szimbolikus mélységeket sejtető, érzelmi felhangoktól sem mentes, idei formai bravúrját, az Áldás című alkotást. S ugyancsak szakrális fogantatású a lélek harsonáját megszólaltató-szimbolizáló munka, Mocan Liviu Vasárnap reggel című, egekbe törő, sokat mondóan figyelemfelkeltő formakonstrukciója. Moraru Radu az anyagban rejlő lehetőségek maximális kiaknázására épít archaikus beütéseket sejtető bronzszobrával, és ötletes Iliescu Alice formajátéka, Ilas Elena anyagkombinációja valamint Procopan Nicolae Kézirat című kisszobra.

Formai erényeivel, elegánsan könnyed, ötletesen egymásba olvadó szerkezeti elemeivel, míves kivitelezésével vonja magára a figyelmet Tosa Adrian Hangszer című faszobra. A tőle megszokott, igényes teljesítményt nyújtja Gocan Eugen, és Lőrincz Lehel vonatkozásában is ugyanez mondható el. Finoman megmunkált Gules Ovidiu két kisszobra, akárcsak Gergely Zoltán különleges ötletre alapozott, a realitást a geometrikusan elvont formával vegyítő, Gyűrűs új című munkája. Letűnt korok harsogóan modern, leegyszerűsített újrafogalmazása jellemzi Tănase Ionel alkotásait. A figurativitásban rejlő lehetőségeket aknázza ki különleges műgonddal, korszerűen valósághű művészi tolmácsolásban Arina Ailincăi fekvő női alakot megjelenítő, emlékezetes munkájával. Míves és ötletes Nagy Endre Meteorit 2011 című kőszobra és a tordai művészek képviseletében ezúttal sem hiányzik a tárlatról Suba László. A tavalyi installációszerű áradat idén alábbhagyott, kifejezetten csupán az ötletre – és nem is akármilyenre – építő munkával, ezúttal, mindössze Barta Ernő szerepelt, szobrászként viszont ő volt egyike a nagy hiányzóknak. Kár.

Az idei gazdag festői felhozatalból ugyancsak nehéz válogatnom. Az olyan közismert és elismert, mindig biztos teljesítményt nyújtó alkotók mellett, mint Teodor Botis, Mariana Bojan, Gavril Gavrilas, Pulbere Radu, Ioana Antoniu, Elian a felfedezés örömével hatott Roja Daniela modern formavilágú, már szinte grafikusi mívességgel, de tagadhatatlan festői erényekkel rendelkező Barcelona-megidézése valamint Lukács Éva tekintetcsalogató festménye. Munkáival évek óta találkozhattunk ugyan a megyei tárlatokon, egyértelműen pozitív irányba történő elmozdulását is észleltük, idei szereplése viszont kifejezetten figyelemfelkeltő. Lendületes ecsetkezelés, magabiztossággal párosuló, elegánsan könnyed fogalmazásmód, egyfajta jó értelemben vett festői feminizmus sugárzik a légiesen libbenő, de egyik lábával nagyon is a földön járó nőalakot megjelenítő festményéből.

A mindig igényes és komoly teljesítményt nyújtó Tosa Szilágyi Katalin ezúttal sem okozott csalódást, sőt, olyan újszerű, valóságból eredeztethető, de a művészi elmélyülés és általánosítás különböző fokozatain edzett, sajátos formai bravúrral és színhatásokkal megvalósított, kitűnő technikai tudásról és alaposságról árulkodó „virágéneket” komponált, amely, mintha vizuálisan megjelentetett zeneiségével is hatna.

A Farkas utcai templom, mint örök ihletforrás, két művészt is megihletett, érdekes összehasonlításra szolgáltatva tápot. Cs. Erdős Tibor klasszikusabb hangvételű, míves munkája mellett Nagy Endre festménye másfajta művészi beállítottságról tanúskodik, újszerűségével hat.

A kiállítás egyik líraian megkapó szeglete Gorcea Mihaela és Dan Vera nevéhez fűződik. Alkotásaik feszültséggel teli visszafogottságról, különleges kifinomultságról árulkodnak. Ellentételezésként pedig ott van Dobribán Emilnek az erőteljes színekkel, magával ragadó lendülettel formába öntött csendélete, a tárlat egyik kiemelkedő összetevője, valamint Dobribán Lini Enikőnek a Jelenés című, már-már férfiasan határozott, lendületes ecsetkezelésű, figuratív kompozíciója. Gally A. Katalin is a tőle megszokott biztos teljesítményt nyújtotta okkeres színvilágú, sajátosan archaizáló, de létező motívumok ihlette, dekoratívan kifejező olajképével.

Megkapó Cosman Octavian Dupla napos tél című, fölöttébb míves diptichonja, Cloşca Vasile érzékletes festői párhuzamai, Ghenescu Marius portrékonglomerátuma, Cojocaru Iurie ja, valamint Truţa Maria, Şerban Radu, Câmpan Sorin, Angela és Simona Gocan egy-egy munkája.

Dekorativitás és kifejezőerő jellemzi ifj. Starmüller Géza vöröses festői térjátékát – bár szívesen látnánk tőle szobrot is – és Margareta Catrinu Szárnyalás című munkáját.

A memoria archeológiája – sajátos stílusával, kedvesen csipkelődő, groteszkbe hajló fogalmazásmódjával, karakteres, figuratív formavilágával ismét érdemlegeset alkotott Kőmíves Andor. Kevés színnel, de ritmikusan kifejező, lendületes formaritmusaival kerít az idén is hatalmába Balog Borbála. Lao Pi gondolatgazdag, formailag sajátosan kiművelt munkái, Szervácziusz Elena légiesen könnyed festői vallomása, Cristea Alexandru látványteremtő megjelenítései, Nimigeanu Viorel égőpirosan magakellető pipacsai, Pop Vasile, Kováts Ildikó, Tarţa Rodica, Tarţa Adrian, Dora Dumitrescu, Anton Călin, Mircea Viorel munkái sikerrel egészítik ki a tárlat anyagát.

 

Téli szalon – 2011 (-2012)

Grafika, fotó, kerámia, textil (II)

Szabadság

Létrehozva: 2011. december 28

NÉMETH JÚLIA

 

Évtizedek óta kísérem figyelemmel az újabban Téli szalonnak nevezett megyei értékbemutató, értékfelmérő képzőművészeti seregszemléket, amelyek, teremhiány következtében, összezsúfolódni kényszerültek a Művészeti Múzeum földszinti részlegén. S bár a hazai kultúra nagyköveteiként kellene számon tartanunk képzőművészeinket, akiknek alkotásai a szó legszorosabb értelmében kitehetők a kirakatba, és tevőlegesen is hozzájárulhatnak jó hírünk keltéséhez a nagyvilágban, a Képzőművészeti Szövetség helyi fiókjának, Erdély szívében, a világviszonylatban ismert és elismert kolozsvári grafikai iskola színhelyén még mindig nincs egy központi, a célnak megfelelő kiállítóterme. Az ingatlan-visszaszolgáltatások nyomán másutt is adódtak az ittenihez hasonló gondok, de a városvezetés segítségével majdnem mindenütt megoldódtak. Csak nálunk ne lehetne?

A Művészeti Múzeum, amely maga is alapos felújításra szorul, befogadta ugyan a rendezvényt, ez viszont végleges megoldásnak semmiképpen sem tekinthető. Művészeink azonban mintha a minőséggel igyekeztek volna kárpótolni a közönséget. Az idei grafikai, fotó-, kerámia- és textiltermés ugyanis különösképpen gazdag és igényes.

A látogatót valódi textilparádé, faliszőnyeg-dömping fogadja: szakrális szimbolika, változatos anyag-felhasználás, különleges technikai bravúrok, dekorativitás és gondolati mélység jellemzi BotişManuela geometrikus alakzatokra épülő, egyedi látványt nyújtó alkotását. Csata Hermina színpompásan változatos, ugyancsak mély értelmű bőrkompozíciója A költő lovag a figurativitás jegyében született, míg Horváth-Bugnariu Corina Október című, elvontabb jellegű, finoman általánosító munkája csupán néhány releváns jellemző felvillantásával is képes érzékeltetni a lényeget. Alkalmazott technikától és felhasznált alapanyagtól függetlenül, a parádés szereposztás többi résztvevője, BrânzaşRaveca, Tudoran Klára, Dávid Ilona, Crăciun Zoiţa, Basso Elena, Popescu Roman Angela, Rusan Pia, Cuşlea Dana is emlékezetes teljesítményt nyújtott. Károly Zöld Gyöngyi térsíkok játékára épített, áttetsző anyagokból összeállított, sejtelmesen sokat sejtető, formailag és tartalmilag egyaránt komplex alkotása pedig nemes eleganciájával uralja a teret. Egészen más előjellel, de ugyancsak térbe fogalmazta ötletét Dobra Covic Alexandra is.

Keramikusaink is kitettek magukért. Különleges manualitás, a formák rapszodikusan csapongó, s mégis harmonikus egységbe olvadó, látványos együttese jellemzi ChirilăEmília konstrukcióját, míg Palkó Ernő egy Archaikus rituálé szereplőit és eszköztárát vonultatja föl érzékletes művészi átlényegítésben, Vénusza pedig a címhez méltó erényekkel kecsegtet. Archaikus beütés jellemzi Stici Doina fölöttébb míves, dekorativitásukkal már szinte kérkedő, nagyméretű alkotásait. Harmonikus egységbe olvadnak Kolozsi Gabriella nemesen egyszerű, letisztult formái, és egyfajta modern épületegyüttesre emlékeztető monumentalitás, a geometrikus alakzatok és a figurativitás ötletes kombinációja érhető tetten Kiss Melinda szobrászi erényekkel is kecsegtető alkotásán. Sajátosan értelmezhető, akár multifunkcionális térkonstrukciónak, kerámiaszobornak is felfogható Koncz-Münich András izgatott formajátékokra alapozott, látványos Izotróp struktúrája, és mívesen érdekes Georgescu Marius kettős portré kombinációja.

Az idei szalon csúcsa pedig a grafikai termés. Horváth-Bugnariu Ioan Rajzainak spontánul szárnyaló, élesen-keményen ívelő, primer összetevőkre épített, karakteres vonalrendszere, egy sajátos világlátású és műveltségű alkotó gondolatvilágába nyújt betekintést. A művész a kortárs grafika eszköztárából merítve tárja elénk gunyoros felhangoktól sem mentes mondanivalóját. Nica Ioachim már könnyedebb, sejtelmesebb formában, de hasonló határozottsággal és kifejezőerővel jeleníti meg művészi elképzeléseit. Kitűnő rajzkészsége birtokában elegáns nagyvonalúsággal játszik a formákkal, kombinálja a tereket.

Soó Zöld Margit az Ősznek állít lírai formavariációkba lényegített, maradandó emléket, és művészien találó megfogalmazásban nyújt betekintést egy Alagút rejtelmeibe. Sipos László játékosan is komoly mondanivalót sugalló formában vonultatja föl szimbólum-arzenálját, fölöttébb sajátos hangulatot teremtve általuk. A vonal pedig engedelmes eszközként idomul elképzeléseihez, jeleníti meg a nagy Varázslót. A fák természetrajzának örökös kutatója, Valovits László egy újabb lombkorona-részlet titkait tárja fel avatott kézzel, Salvanu Maria a Régi Kolozsvár egy szegletének érzékletes művészi átlényegítését nyújtja, Nagy Endre pedig, sajátosan szögletes, feszültséggel teli, drámai hangvételű, figuratív formaegyüttessel érzékelteti a Pánik hangulatát. Sajátos vonaljáték, magával ragadó spontaneitás jellemzi Maluţan Petru korszerű Helyzet-elemzését. A geometriai absztrakt következetes művelői, Heim András és Orbán István. Mindketten, egyéni, kikristályosodott vonalrendszerükhöz híven, dekoratív felületeket teremtve nyújtották tudásuk legjavát.

A fekete-fehér grafikák világából a színes megjelenítések irányában haladva kiemelkedik Bordy Margit sajátosan visszafogott színvilágú, mívesen elmélyült formajátékokra alapozott, kozmikus mélységeket sejtető Metamorfózis című pasztellje és Gally Katalin Sebzett szárnyak című, lírai hangvételű, de drámai felhangoktól sem mentes, feszültséggel teli, különösképpen kifinomult, vizuális megjelenítése. Újszerű és fölöttébb sikeres próbálkozásnak tűnik Starmüller Katalin modern hangvételű, színvilágában és formai összetevői révén egyaránt megkapó Kozmikus eső című munkája, Starmüller Géza tarnicai tájképe pedig a meglepetés erejével hatott. Tekintetcsalogató, érzékletesen kifejező, különleges technikai erényekkel-hatásokkal kecsegtető, dekorativitásban is jeleskedő munka. Bizonyíték arra, hogy a nagyon sokadik évtized után is lehetséges a pozitív megújulás. Különleges műgonddal, a kortárs grafika legkifinomultabb nyelvezetének birtokában alkot Egyed Tibor, és most is elismeréssel kell adóznunk a hasonló erényekkel rendelkező, sajátosan visszafogott, de fölöttébb kifejező stílusban megnyilatkozó AramăAdrianról és Lăcrimioaráról. Színekben gazdag munkákkal jelentkezett Fodor Nagy Éva és Essig Klára, s kollázsszerű, érdekes Nyomokra hívja fel figyelmünket Deleanu Márta. A karikatúra műfajában pedig Octavian Bour remekelt ismét.

Látványos Erdős Zsigmond sajátos faliszőnyeg átlényegítése, valamint Moritz Eugen és Farkas Melinda képi üzenete. Kombinációs készség és tartalmi mélység jellemzi Horváth-Bugnariu Matei Véletlen hasonlóságok és Savinescu Eugen Hannacímű, eredeti elképzelést megvalósító fotóit. Az ötlet dominál Feleki Károly Bábel tornya című sokatmondó kompozícióján, és ugyancsak az ötletre alapoz, elegáns „tálalásban” Alămorean Alexandru. Feleki István a látvány jegyében alkot, a végtelenbe kiszélesítve a láthatárt. Lído 2005 című, lírai hangvételű, különleges mélységet sugalló alkotása maximálisan kihasználja a fekete-fehér fotó lehetőségeit.